Miért csak az egyetemek zártak be, miért nem zárják be az iskolákat-óvodákat is?
Jelen pillanatban Magyarországon még minden kimutatott koronavírus-fertőzöttről tudjuk, hogy hol fertőződött meg (többségük külföldön, aki pedig itthon, az külföldről hazatérő hozzátartozó által). Ez azt jelenti, hogy nálunk egyelőre a “közösségi terjedés” még nem feltételezhető tömeges mértékben, ezért egyelőre nem indokolt az iskolák bezárása, mert ezzel még nem tudnánk jelentősen korlátozni a vírus terjedését. A köznevelési intézmények bezárása akkor válik majd indokolttá, amikor felbukkannak olyan betegek, akikről nem fogjuk tudni kideríteni, hogy hol és kitől fertőződtek meg.
A felsőoktatási intézmények bezárása ellenben azért indokolt, mert az egyetemek kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, sok hallgató és tanár utazik szerte a világban más egyetemekre, konferenciákra és tanulmányutakra. Valós veszélyforrás, hogy ők hazahozzák és itthon (a tanórákon, a bulikban vagy a kollégiumokban) továbbadják a vírust. Ugyanakkor a felsőoktatásban részt vevő tanulók már otthon maradhatnak felnőtt felügyelete nélkül is - vagyis a szülő nem esik ki a munkából -, és ők viszonylag könnyen meg tudják oldani a tananyag önálló, otthoni elsajátítását, emiatt a tanulmányaikban túl nagy fennakadások nem lesznek.
Megkülönböztethető-e a koronavírus fertőzés a tünetek alapján?
NEM. A nátha, az influenza és az új koronavírus-fertőzés tünetei az enyhétől a súlyosabbig, széles skálán mozognak és egymással átfedésben vannak. Ezek a kórokozók sem az általuk okozott betegségek tünetei alapján, sem fizikális orvosi vizsgálattal nem azonosíthatók be. A Facebookon és hasonló fórumokon terjedő táblázatok tévesen sugallják azt, hogy a koronavírus-fertőzés gyanúja tünetek alapján valószínűsíthető lenne.
Miért kellett vészhelyzetet kihirdetni?
Nem azért mert a betegség extraveszélyes, hanem azért, mert adott esetben a járványügyi intézkedések olyan alapvető állampolgári jogokat korlátozhatnak (pl. karantén - szabad mozgáshoz való jog), amiket megfelelő jogalap nélkül nem lehet korlátozni, illetve hatékonyabban, gyorsabban irányítható az országos védekezés.
Vissza
- Részletek
- Írta: Dr. Vaszil László