Miért nem mehetnek ugyanabban az időben boltba a 65 év felettiek, mint a fiatalabbak?
Azért, mert az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a 65 évnél idősebbek között a koronavírussal megfertőzötteknek több, mint a felénél semmilyen tünet nem alakul ki. Ez azt jelenti, hogy az idősebb generáció tagjai tudtukon kívül terjeszthetik a járványt (és ne felejtsük el azt sem, hogy náluk sokkal gyakrabban zajlik súlyos formában a betegség).
 
Most akkor érdemes-e maszkot hordani, és ha igen mikor?
Alapvetően azt lehet javasolni, hogy ha az ember kilép otthonról, legyen nála maszk. Egészséges embernek szabad levegőn, idegenektől 1,5 méter távolságon kívül nem érdemes fölvenni. Saját autóban, saját hozzátartozóinkkal együtt szintén nem kell fölvenni. Akkor kell fölvenni, amikor olyan zárt térbe lépünk be, ahol idegen emberek is tartózkodnak (posta, bolt, rendelő, gyógyszertár, tömegközlekedés stb.)
 
A textilmaszk ér valamit?
Igen. Leginkább azt akadályozza meg, hogy az arcunkat, szájunkat, orrunkat piszkáljuk, és amennyiben vírushordozók vagyunk, akkor jelentősen csökkenti a vírus továbbadásának esélyét.
 
Újrahasznosítható-e az egyszerű sebészi maszk?
Igen. Egy friss vizsgálat kimutatta, hogy 75 (hetvenöt) fokos 30 perces hőkezelés 20 alkalom után sem rontotta a maszk szűrőképességét, és a gumipánt sem ment tönkre, de a fertőző ágensek elpusztultak. Ötlet: zárt jénai edényben a konyhai sütőben 75 fokon - de végig felügyeljük, nehogy tűz keletkezzen! Forrás: Stanford Medicine
 
Új Zállatorvos videó készült 
Kicsit hosszúra sikerült, de érdemes megnézni: https://youtu.be/sk6IMI5Cv8c
 
Újabb szülői felajánlás
A rendelőbe újabb szülői felajánlás nyomán fertőtlenítőszer-adagolót kaptam és nagyobb mennyiségű kézmosószert is. A felajánlást hálásan köszönöm!
 
Végül egy fontos gondolat
El kell fogadnunk, hogy a leggondosabb orvosi ellátás ellenére ebben a járványban sokan meg fognak halni, és közöttük lesznek fiatalok és egyébként egészségesek is. Nem szabad azt gondolnunk, hogy minden egyes COVID haláleset megakadályozható lenne, ha még szigorúbb karantént vezetnénk be, ha még kevesebbet találkoznánk egymással, ha teljesen feladnánk emberi szeretetkapcsolatainkat. A feladatunk addig terjed, hogy megakadályozzuk az egészségügyi rendszer túlterhelődését, hogy nehogy abba a helyzetbe kerüljünk, hogy valakinek ne jusson megfelelő orvosi ellátás. A többi nem rajtunk, embereken múlik.
 
Legvégül két könnyed videó
Máltai szimfónia: https://youtu.be/WtsI7zRrUYQ
Tankcsapda, ja nem: https://youtu.be/EM39Wk7kYfA
 
Vigyázzunk egymásra!