Megérkezett a második hullám, úgyhogy aktuálissá vált a következő koronavírus-morzsa is.

Mire számíthatunk a következő 1-2 hónapban?
Rövid távon komoly esetszám-emelkedés várható, ami meg fogja haladni az első hullám legmagasabb számait is. Egyelőre biztató, hogy az újabb esetszám-emelkedés mellett a súlyos formában zajló fertőzések aránya alacsonyabb, mint az az első hullámban volt (arányaiban kevesebben vannak súlyos állapotban). Ennek oka lehet az, hogy a vírus “szelídült" egy kicsit, vagy az, hogy arányaiban több most a fiatalabb fertőzött. Olyan országos szintű leállás, mint az első hullám alatt történt, belátható időn belül nem várható.

Kiket tesztelnek?
Tünetet mutató betegek tesztelése:
A háziorvos minden tünetet mutató betegnek korlátozás nélkül kérhet vírustesztet, ha lehetségesnek tartja a koronavírus-fertőzést (ebben a háziorvos szabadon, saját szakmai belátása szerint dönt).
Tünetmentes emberek tesztelése:
Jelenleg a főszabály az, hogy tünetmentes embert nem tesztelünk, és ez vonatkozik a kontakt személyekre is.

Ki számít kontakt személynek, vele mi történik?
A hatályos eljárásrend szerint kontakt személynek az számít, aki az igazolt beteggel a tünetek megjelenése előtti 2 napban találkozott. Ezen személyek felderítése a járványügyi hatóság feladata. A kontakt személyeket 14 napos otthoni karanténra kötelezik, amihez táppénz is igénybe vehető. A karantén betartását a rendőrség ellenőrzi, és a karantén megszegése súlyos pénzbüntetéssel jár. Kontakt személynél vírusteszt csak akkor készül, ha az illető egészségügyi dolgozó, vagy bentlakásos szociális/ápolási ellátóhely lakója vagy dolgozója.

Mik a szabályok most a rendelőben?
Egyelőre a rendelőben való megjelenésre kevésbé szigorú szabályok vonatkoznak. Amiket be kell tartani:
- Maszk viselése 6 éves kor felett mindenkinek kötelező,
- légúti beteg továbbra is csak előzetes telefonos egyeztetés után jöhet a rendelőbe,
- a váróban nem lehet játék vagy könyv/újság és a betegek között legalább 1 m távolságnak mindig meg kell lenni,
- ha lehetséges, akkor időpontra jöjjenek,
- oltások továbbra sem maradnak el.

Mi a helyzet az e-receptekkel?
Egyelőre a 14 év alatti korosztályban újra szükséges a papír alapú vény is a gyógyszerek kiváltásához (de ezen remélhetőleg hamarosan változtatni fognak).

Kicsit köhög a gyerek, mehet így közösségbe?
Nem. Közösségbe csak teljesen egészséges gyermek mehet, tehát a "kicsit köhög" vagy a "csak az orra folyik" és az "egyszer hányt, de semmi baja" kategóriába eső gyermek nem mehet közösségbe. Ez persze nem újdonság, ezek a gyerekek korábban sem mehettek közösségbe, a különbség csak annyi, hogy az óvodáknak-iskoláknak most szigorúan oda is kell figyelni erre, ami azt jelenti, hogy betegségtünetet mutató gyermeket nem fognak beengedni reggel az intézménybe. Természetesen kivételek vannak, de akkor orvosi igazolás szükséges arról, hogy a gyermek állapota nem fertőző (pl. allergiás).
Aki betegség miatt hiányzik, de nem koronavírus-fertőzött, amint meggyógyult, máris mehet vissza a közösségbe - vagyis nem kell minden betegség miatt 14 napig hiányozni.

Egy személyes kérés a végére
Az ismeretlen és félelemkeltő helyzetekben hamar megjelennek azok a hangok, akik okosabbaknak tűnnek a "hivatalos" hangoknál. Nagyon kérek mindenkit, hogy minden információt annak tükrében értékeljen, hogy azt kitől hallotta. Biztos vagyok benne, hogy a második hullám alatt sokkal nagyobb lesz a tetszetősnek tűnő, de hamis és veszélyes információkat hangoztató emberek aránya. Az első hullám alatt megtanultuk, hogy ha fegyelmezetten betartjuk a szabályokat, akkor igenis el tudjuk kerülni a komoly tragédiát. Most ismét mindenkitől együttműködést és megértő hozzáállást kérek, hogy ez a második hullám alatt se legyen máshogy. Köszönöm!
Vigyázzunk egymásra!

Vissza