Változtatások történtek a koronavírussal kapcsolatos hatályos eljárásrendben:
1) A karantén ideje 10 napra csökkent.
2) A karantén idejét nem lehet lerövidíteni 2 negatív COVID teszttel sem.
3) Mostantól nem minden kontakt, hanem csak a „magas kockázatú” kontakt személyek kerülnek hatósági karanténba, a többi kontakt személy csak önkéntes karanténba kerül(het). A kockázat mértékét a járványügyi hatóság dönti el. Példa: egy iskolai osztályban csak a koronavírus-fertőzött gyermek közvetlen (két méteren belül ülő) padtárasai kerülnek hatósági karanténba, az osztály többi tagja csak önkéntes karanténba mehet, ha ezt az iskola vezetése indokoltnak tartja.
Ezek a változtatások szakmailag indokoltak voltak, életszerűbbé és jobban követhetővé tették az eljárásrendet.

Végre teljesen törvényessé vált a telemedicinás ellátási forma
Ez azt jelenti, hogy olyan betegségek esetén, amelyeknél nem feltétlen szükséges orvosi vizsgálat (pl. egy egyszerű megfázás), a jövőben elegendő telefonon egyeztetni a háziorvossal a tüneteket és a kezelést, és a háziorvos jogszerűen állíthat ki ez alapján igazolást. Fontos, hogy az orvosi vizsgálat szükségességét minden esetben az orvos dönti el.

 

A telemedicinás ellátás menete:
1) A betegség tüneteinek megjelenésekor telefonon fel kell hívni a háziorvost
2) A háziorvos kikérdezés alapján eldönti, hogy szeretné-e fizikálisan is megvizsgálni a beteget vagy sem. Ha nem, akkor elmondja a terápiás javaslatot.
3) A beteg gyógyulása után ismét fel kell hívni a háziorvost, aki ennek alapján kiállítja az igazolást.
4) FONTOS I: bármilyen nyugtalanító tünet észlelésekor, vagy a vártnál tovább tartó betegség esetén fizikális orvosi vizsgálat szükséges (be kell menni a rendelőbe)!
5) FONTOS II: a telemedicinás ellátási forma visszamenőleg nem alkalmazható! Példa: "Három napig hasmenése volt a gyereknek, de már jól van, holnap menne iskolába" - ebben az esetben az orvos nem tudott a betegségről, nem ő döntötte el, hogy meg akarja-e vizsgálni a gyereket vagy sem, és nem ő határozta meg a gyógykezelés módját sem. Ilyen esetben nem adhat visszamenőleg igazolást sem, ez nem minősül telemedicinás ellátásnak.

Néhány szó a tesztelésről
Az utóbbi hetek nagy arányú betegszám növekedése túlterhelte a rendelkezésre álló tesztelési kapacitást. Nem ritka, hogy egy teszt kérésétől 8-10 nap telik el, mire eredményt kapunk. Ebben a helyzetben a tesztelésnek már nincs sok értelme, hiszen a nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a tünetek kezdete utáni 8. napon az orr-garatváladék minták már negatívvá válnak (még a kórházi kezelést igénylő esetekben is). Vagyis hiába kérem a tesztet, ennyi idővel később már akkor is negatív lesz az eredménye, ha a gyereknek valóban koronavírus fertőzése zajlott. Hála Istennek terápiás szempontból lényegtelen kérdés a teszt eredménye, hiszen akár koronavírus a kórokozó, akár nem, ez nem befolyásolja azt, hogy milyen gyógyszereket kell adni a gyereknek. A járvány terjedése szempontjából pedig szintén az adott beteg józan belátására vagyunk utalva (vagy otthon marad, vagy nem - de rendőr nem fog állni az ajtaja előtt).

Üdvözlettel,
Dr. Vaszil László